SAJTÓ MEGJELENÉSEK


Egészségesebb és élhetőbb lett Kalocsa és környéke
Kalocsai Néplap, 2008.10.26

A Homokhátsági Regionális Települési Hulladékgazdálkodási Projekt részeként 2007. április 19-én Kovács Kálmán környezetvédelmi államtitkár letette a Kalocsai Hulladéktároló Állomás alapkövét. Azóta az idén október 1-jéig ütemezett kivitelezési munkálatokkal, a nemrégiben kialakított 20 hulladékgyűjtő szigettel a gyakorlatban is megkezdődött az új rendszerű hulladékgyűjtés Kalocsán és környékén.
A mintegy 5000 négyzetméter alapterületű Kalocsai Hulladékátrakó állomáson a lakosságtól szelektíven begyűjtött hulladékot tömörítik egy különleges technológia segítségével. Az átrakóba Kalocsáról és társégéből 14 településről (Bátya, Drágszél, Dunapataj, Duna-szentbenedek, Foktő, Géderlak, Homokmégy, Kalocsa, Miske, Ordas, Öregcsertő, Szakmár, Újtelek és Uszód) szállítják a háztartási hulladékot, amelyet nagyméretű konténerekbe tömörítenek, majd konténerszállító járművekkel viszik tovább a Vaskúti Hulladékkezelő Központba. Ezen felül a régi kalocsai hulladéklerakó mellett kialakították a szerves anyagot kezelő komposztáló telepet, amelyhez bekötőút épült. A teljes, 82 települést érintő projekt 75 százalékban az Európai Unió, 15 százalékban a Magyar Állam, 10 százalékban a társult önkormányzatok támogatásával valósult meg.
A már működő Vaskúti Hulladékkezelő Központ szintén az Európai Unió támogatásával épült meg még 2004-ben. A mintegy 1 milliárd forintos beruházás eredményeként, Kalocsa és környéke csatlakozásának következtében a már meglévő vaskúti válogatócsarnok, egy lerakó tér, valamint egy komposztáló telep mellé építettek egy bálatároló csarnokot válogatótechnológiával, valamint más létesítményeket.
Kalocsán mintegy három hete adták át azt a 20 hulladékgyűjtő szigetet, ahová a lakosság alapvetően három hulladéktípust, papírt, műanyagot és üveget vihet, és azt a megfelelő, külön színnel is jelölt, speciális konténerekben helyezheti el.
Az új típusú hulladékgyűjtés és kezelés bevezetésével egy időben megszüntetik a régi hulladéktárolókat és azokat a rekultivációval környezetbaráttá teszik. Ennek következtében egyfelől megszűnnek azok a káros környezeti hatások, amelyek a talaj, illetve a levegő szennyezésével jártak, másfelől az új rendszer már eleve kizárja ezeket, ugyanakkor a hulladék újrahasznosításra is lehetőséget biztosít. A beruházás eredményeként – természetesen csak a lakosság hatékony közreműködésével – valamennyi településen megszűnnek az áldatlan állapotokat tükröző szeméthegyek, a lakossági és az ipari hulladék környezetet kímélő, az egészséget szolgáló, rendezett helyre kerül.