SAJTÓ MEGJELENÉSEK


Rajtunk múlik meddig lesz szemétmentes övezet
Baon.hu, 2010. május 15.

A Homokhátsági Regionális Települési Hulladékgazdálkodási Projekt részeként rekultiválják Kiskunhalason, a város külterületén található régi hulladéklerakót is.
A hulladékgazdálkodási, környezetvédelmi és közegészségügyi szempontok megkövetelik a települési szilárd hulladékok szervezett gyűjtését és ártalmatlanítását, amelynek ma a legelterjedtebb formája a rendezett lerakás. Az Európai Unió követelményei azonban ebben a kérdésben is világosak: azokat a lerakókat, amelyek műszaki állapota nem megfelelő, telítődésükig, de legkésőbb 2009. július 16-ig fel kellett számolni.
Az elmúlt évtizedek folyamán a szeméttelep köré földgátat emeltek, amire a szemetet ráhordták, így a telepen több méter magas halmok keletkeztek. Az 50 ezer négyzetméternyi területen megközelítőleg 350 ezer köbméter hulladék tornyosult, melynek átlagos vastagsága elérte a 7 métert. A helyszín megművelése során a szemét egy részét innen eltávolítják, és különböző talajmunkákkal kialakítják a tájba illeszkedő felszínt.
A talajba úgynevezett diszpózgázt kiszellőztető kutakat is építenek, melyek segítségével a szakemberek képesek megakadályozni, hogy a hulladéktömegben lévő gáz bent ragadjon a rétegek között. A specialisták természetesen – a munkálatok befejezése után is egy évtizedig - folyamatosan vizsgálják azt is, hogy nem szennyeződött-e a talajvíz. A munkálatok legvégén a területet begyepesítik, hogy az a lehető legjobban illeszkedjen a környezetéhez.
A kiskunhalasi régi szeméttelep földmunkálatai előreláthatólag 2010 májusában fejeződnek be. A teljes projekt rekultivációs munkálatai 2008 őszén kezdődtek, és várhatóan 2010. július végéig tartanak. A teendők azonban akkor sem érnek véget, ha a rekultiváció lezajlik. A terület sorsa onnantól az önkormányzatoktól, a lakosságtól, illetve a környezet- és természetvédelmi hatóságoktól függ. Rajtuk és rajtunk múlik, hogy meg tudjuk-e védeni a megmentett területet, vagy néhány év múlva illegális lerakóként újra problémaforrássá válik.
A Homokhátsági Regionális Települési Hulladékgazdálkodási Projektről
A projekt keretében 2002-2010 között Baranya, Bács-Kiskun és Csongrád megye területén megvalósuló 11,2 milliárd forint összegű beruházás a térség 82 települését, 110 ezer háztartását és 345 ezer lakosát érinti. A projekt keretén belül megépült többek között 2 regionális szerepet betöltő hulladékkezelő központ, 1 hulladékátrakó állomás, 3 hulladékválogató, 4 komposztáló telep, 13 hulladékudvar, kialakításra került 397 db szelektív hulladékgyűjtő sziget, valamint 83 hulladéklerakó rekultiválására kerül sor.